2008-11-03
2008. szeptember 5-7. között került megrendezésre a Papp László Budapest Sportarénában az első magyarországi Off-Road Show. A kiállítást az Aréna belső területén 10.000, a külső helyszínen 12.000 négyzetméteren látogathatták az érdeklődők.
2008. szeptember 5-7. között került megrendezésre a Papp László Budapest Sportarénában az első magyarországi Off-Road Show. A kiállítást az Aréna belső területén 10.000, a külső helyszínen 12.000 négyzetméteren látogathatták az érdeklődők.
A dinamikus és rendhagyó rendezvényen széles körben képviseltették magukat a terepvilág piaci szereplői a nagy világmárkáktól kezdve, a kiegészítőkkel foglalkozó cégekig bezárólag, az Aréna Events által életre hívott első saját szervezésű kiállításnak.
A rendezvényt rangjának megfelelően az ünnepélyes megnyitót dr. Kondorosi Ferenc tartotta, aki méltatta a kezdeményezést és reményét fejezte ki, hogy a kiállítás hosszú távon hozzá fog járulni az offorad és a környezetvédelem közötti összhangot megteremteni A háromnapos fesztivált – a hőségriadó ellenére – több mint 6000 látogató kereste fel és élhette át a sokszínű program kavalkád nyújtotta élményt.
Az eseményt egy kiemelt nagyságrendű, integrált látogatói beterelő marketingkommunikációs kampány előzte meg, amelynek médiaértéke elérte a 100 millió Ft +Áfa-t.
A felvezető klasszikus kommunikációs kampány keretében a kiállítóknak lehetőségük volt a bekapcsolódni újdonságaikkal, híreikkel, a kiállításhoz kapcsolódó innovációjukkal.
A kiállításra két tematikai mellékletet is megjelentettünk: a szélesebb, nagyközönségnek szóló Népszabadság Terepszemle című, és – az off-road világában közkedvelt 4x4 Magazin mellékletei a rendezvény kommunikációján túl az off-road életérzés további terjedését is szolgálta, melyben partnereink is részt vehettek.
Az első Off-Road Show-t a Red Bull szponzori támogatásával jött létre, a rendezvény médiatámogatói köre is igen illusztris, hiszen a célcsoport orientált kampányában jelentős szerepet töltött be az origo; a Rádió1, az FHM, a Funzine, és a 4x4 Magazin Az esemény magas szakmai színvonaláról a Magyar Terepjárós Egyesületek Szövetségének elnöke Papp László úr gondoskodott.
A kiállítók és a látogatók egyaránt sikeresnek itélték az első Off-road showt ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy 2009-ben, koncepciójában megújulva ismét megrendezik az Off-Road Show-t, melynek kialakításához várjuk az Önök észrevételei, javaslatait.
Reméljük, hogy a jövő évi terveikben már helye van az Off-Road Show-n való megjelenésüknek, és 2009-ben is kiállítóink között üdvözölhetjük Önöket.
Salbert Ferenc
Ügyvezető igazgató
Kiállítók:
Citroen Hungária Kft.; DMC Kft.; Emil Frey Import Kft.; Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft.; Hercegmalom Interat Zrt.; Levantex Kft.; Meteor Motortech Kft.; MM Import Kft.; Modell Hungária Kft.; N-Vogue Kft.; Offroads Motor's Lehotay M.; ORFK-OBB; Outlander Kft.; Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft./Seat; Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft./Skoda; Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft./VW; RMC Kft.; Toyota Motor Hungary Kft.; Wilker Kft.; X-Lavina